Hatodik fejezet - Előkészületek és az új szövetséges

Sziasztok! :) Remélem tetszeni fog nektek ez a fejezet, nem lett olyan hű de hosszú, de szerintem minden benne van, amit szerettem volna. :D
Jó olvasást! ^^




Szalagavató, minden végzős diák várja, nem annyira, mint a ballagást, de várja. A kérdés, hogy mégis mit kéne az osztálynak előadnia? Hagyományos szalagavatóra gondoltam, ami egyszerű mégis nagyszerű. Kilencedik óta tervezgettem, táncnak angolkeringőt választottam, hozzá illő estéji ruhákkal, amit majd meg kell varratni egy varrónővel. Mindenképp neki kell állnom az előkészületeknek. A baj sajnos azzal van, hogy a drága mostohatesómmal kéne megszerveznem, de túl beszari, hogy szóba álljon velem. Mindegy is, egy ideig megfordult a fejemben, hogy talán barátkoznom kéne vele, de ezek után várhat.

Tegnap miután hazaértem felmentem a netre, kerestem a közelben valami jó varrónőt, sajnos egy normálist sem találtam, ezért eldöntöttem, hogy anyám saját varrónőjét kérem fel erre a feladatra. Ezek után feltettem egy hirdetést, hogy tánctanárt keresek, eddig öt jelentkező akadt, mindegyikkel megbeszéltem, hogy az iskolánk tornatermében tartom a válogatót. Az igazgatót nem kell róla megkérdeznem, úgyis oda szervezném, akkor is, ha nem engedné meg. Direkt olyan időpontra beszéltem meg a castingot, mikor üres a tornaterem.  Beléptem a terem ajtaján, nem volt benn senki, szerencsére. Az ajtóra ragasztott órarendet megnéztem. Tökéletes, jól emlékeztem, egy osztály sincs beosztva délutánra. Alig várom már, hogy délután legyen, de addig is vissza kell mennem órára. Nemsokára kezdődik az első óra, a lányokkal még nem beszéltem, sietnem kell.

- Camill – integettem, miközben odamentem hozzá -, többiek? - néztem körbe, nem láttam a szokásos embereket, kik körül szoktak rajongani.

- Udvaron, állítólag Jeremy be szeretne jelenteni valamit a végzősöknek.

- De mit?

- Nem tudom, én csak megvártalak - karolt belém. - Gyere, nézzük meg!

Az udvaron kint volt az egész évfolyam, még Aron is. Most először beszélgetet valakivel, egy magas fekete hajú sráccal beszélgetet, kinek jobb fülében két kis ezüst karika lógott, szemöldökében piercing volt. Jobban szemügyre vettem, tetőtől talpig feketébe pompázott, halálfejes nyaklánc és bakancsa volt, kezén egy tetkóval, tipikus rocker. Minek áll szóba ilyenekkel, jóban lennének? Később megkérdezem - gondoltam, majd felálltam a padra Jeremyhez, aki a padon állva kapcsolgatta a kezében tartott mikrofont.

- Mi folyik itt? - értetlenkedtem.

- Majd megtudod - kacsintott rám -, erről még te sem tudsz. Na, és ha most megkérhetlek, szállj le a padról, ha fent vagy, akkor ellopod előlem a reflektorfényt.

- Hülye - öklöztem bele a vállába, majd leléptem, és vártam a nagy bejelentést.

- Hahó! - sikkantott bele a mikrofonba, minek következtében mindenki ráfigyelt - Halloween este nálam buli lesz, mindenki jöjjön.

- Komolyan ennyit akartál? - húztam le a padról nevetve.

- Aha - bólintott -, fasza voltam nem? - hajolt közelebb hozzám.

Mosolyogva bólogattam, majd miután a lányok és Jeremy, meg a többi ember, aki számít a suliba bement, odamentem Aronhez. Egyedül ő maradt az udvaron, volt egy olyan érzésem, hogy csak azért várta meg míg mindenki bemegy, hogy beszélhessen velem.

- Szia - köszöntem zavartan, kényelmetlen volt ez a helyzet. Szeretnék beszélni vele a szalagavatóval kapcsolatban, de nem tudom... A szemében látszott, hogy minél hamarabb el akar menni a közelemből. Mindegy – legyintettem. Mérgemben összeszorítottam a fogaim, majd nemes egyszerűséggel bementem az iskolába.

 Elkezdődött a rajzóra a reneszánsz polihisztorait vettük. A tanárnő gyorsan elmondta az anyagot, azután saját magunk rajzolhattunk, amit csak akartuk. Nem tudom, mit rajzoljak - néztem körbe. Mindenki rajzolt valamit. Hogy van az embereknek ennyi kreativitásuk? Mindegy... Nem tud érdekelni - leraktam a ceruzát a papírra, és a mellettem lévő ablakon kinéztem. Novemberhez képest egész jó idő volt, mintha csak nyár lett volna. Az ég világoskékben pompázott, melyen néhol egy-egy bárányfelhő jelent meg. Az utcán emberek tömege sétált, a forgalom felgyorsult, a jó időtől mindenki úgy viselkedett, mintha tavasz, avagy nyár volna. Teljesen más, mint mikor nedves zord idő van, a lányok csicseregnek egymással, fiúk ökörködnek, szinte senki nem figyelt az órára. Lehet épp ezért nincs tanítás nyáron? Elvégre, ha hűvös van mindenki nyugodt és írja az anyagot. Mindegy, a jó idő ellenére sincs jó kedvem. Még tovább agyaltam volna sok értelmetlen hülyeségen, mikor megrezzent a telefonom.

Óvatosan kihalásztam a zsebemből, majd a speciális jelszómat beírva, felnyitottam. Jeremy üzent, tesije volt és unatkozott, állítólag fociztak, de a tanár úr kiállította, mert szabálytalan volt, így hát visszasétált inkább az öltözőbe, és írt nekem.

" Akkor ez most igazolatlan? :o "

" Ja :D "

" Nekem meg rajzom van... uncsi :'( "

" Megyek, szórakoztatlak titeket"

" Hogy? " - írtam neki, de erre már nem válaszolt. Alig öt perccel később kopogás hallatszott a terem ajtaján.

- Tessék! - mondta a tanár, ki épp magyarázott valamit az egyik osztálytársamnak, azt hiszem azt, hogy ne hangosan beszéljen vagy valami hasonlót.

- Jó napot! - nyitott be Jeremy az ajtón. - A tanár úr felküldött ide, hogy boldogítsam önt.

A tanár először rám nézett, amolyan „biztos, hogy a te kezed van a dologba" nézéssel, majd legyintett, és folytatta a magyarázkodást. Egyikünk sem értette, hogy mi akart ez lenni, de mindegy is, Jeremy megvonta vállát, majd gyors léptekkel a padomhoz ért, odahúzott egy széket, és leült rá.

- Na, mesélj, hercegnő, mi búj van?

- Semmi - mosolyogtam rá szívből. Olyan jó érzés, hogy feljött, alig bírtam már azt játszani, hogy figyelek, miről pletykálnak a lányok.

- Te tudod - hajolt a homlokomhoz, és egy puszit adott rá. Hátam mögé nézett, gonoszul és ridegen... Fogadni merek, hogy Aron az, akit meglátott.

- Amúgy mi a bajod Aronnel? - Kicsúszott a számon a kérdés.

- Hát - húzta el a száját -, személyes gondjaim vannak vele... - A földet kezdte tanulmányozni zavarában. Idióta vagyok, nem kellett volna rákérdeznem. Gyorsan váltottam témát, elkezdtünk a szalagavatóról beszélni.

- Tudod mit? - vett ki a tolltartómból egy tollat, rajzolt egy pálicika embert, aki előtt egy másik pálcika ember volt fél térdre leereszkedve. - Látod ezt? - mutatott a rajzra. - Ez vagy te és ez vagyok én, aki térdel.

- Ennek mi a lényege? - nevettem el magam.

- Az, hogy hű szolgád vagyok, aki mindenbe segít - kacsintott rám -, szóval a szalagavató után a végzősök bálját bízd csak rám.

Az óra további részében a tesi tanár dühösen feljött érte, és mint egy rabot visszaszállította a tornaterembe. Lányokkal megbeszéltem, hogy suli után együtt elmegyünk vásárolni a plazába, most nyílt egy új ruhabolt, muszáj lecsekkolnunk, milyen a felhozatal. Az óra felé eszembe jutott valami, Dana néni és apa kapcsolata, eldöntöttem, hogy tényleg szét kell szednem őket, sok ok miatt, de most nem olyan gyermekded csínyekkel, mint ezelőtt, sokkal durvább módszerekhez kell folyamodnom. Segítségre lesz szükségem. Hmm, ki a leggonoszabb lány a suliban, aki imád és nem mondaná el a titkom? Azt hiszem Paris lesz a legjobb választás. Miközben szervezem a szalagavatót, Paris-szel kitervelünk valamit, és véghez is visszük, ahogy véget ér a bál.  Sajnálom, Aron - fordultam hátra. Így lesz a legjobb.

- Itt vagyok - szökdécselt hozzám Paris, szőke haja összekócolódott, mire elém érkezett. - Mit szerettél volna? - mutatta a kezében lévő telefont az SMS-emmel, amit még órán küldtem neki.

- Ssh! Ne olyan hangosan - néztem körbe, majd megszólaltam, szinte suttogva. - El szeretnék mondani valamit, amibe szükségem van a segítségedre, de nem mondhatod el senkinek. - Bólintott - A helyzet az, hogy a szüleim elváltak.

- Tényleg? - kiáltott fel döbbenten. - Mikor és miért?

- Maradj már csendben - húztam egy eldugott sarokba -, elmagyarázok mindent, de segítened kell... Na, szóval, elváltak, mert apám egy másik nőt szeret, és most annál a nőnél lakunk - néztem aggodalmasan. - Ó, Paris, ha tudnád mennyire más minden, muszáj szétszedni őket, főleg mert... - Elment mellettünk pár diák, megvártam, míg hallótávolságon kívülre érnek. - Aron annak a nőnek a fia!

- Ne már! - röhögött fel gúnyosan. – Jézusom, csajszi, azt hiszem, muszáj lesz segítenem. Van is egy ötletem, bízd csak rám.

- Mit bízzon rád? - kérdezte valaki mellettünk. Annyira beleéltük magunkat a sustorgásba, hogy nem tűnt fel, hogy ott volt valaki. Félve oldalra néztük, lélegzetem elakadt, ahogy megpillantottam azt a személyt, akit pont ebben a helyzetben a hátam közepére sem kívántam, hogy a terv itt és most hiúsult meg...

- Aron... - nézte végig döbbenten Paris, riadtan rám nézett, majd kihúzta magát. - A vásárlást, ma lefoglalok neki egy vörös koktél ruhát - mondta, és azzal azonnal el is húzott.

- Szóval - lépett hozzám közelebb -, miben mesterkedsz megint?

- Abban, amit mondott - néztem a szemébe. Csúnya szokás, de az évek alatt megtanultam, szemtől szembe hazudni. - Elküldtem a ruhámért. - Minek jött ide? Gyorsan le kell ráznom, idegesít a közelsége. - Jeremy vár, ha nem vagyok ott, biztos idejön, és akkor meglátja, hogy beszélsz velem - kaptam gúnyosan a szám elé a kezem. - Juj, na, szia! - mentem el mellette.

A nap további része gyorsan elment, Jeremy nem hagyta, hogy unatkozzak, ahhoz képest, hogy szakítottuk többet foglalkozik velem, mint akkor, amikor a barátnője voltam. Lehet azért is, mert úgy döntöttük, senkinek sem mondjuk el. Suli után benéztünk az új butikba, eszméletlen jó ruhákat találtam, öt táskával mentem haza.

- Segíts! - láttam meg Aront, mikor beléptem a házba - Gyorsan!

- Megyek - vette el tőlem, s rakta le a kanapéra, majd se szó, se beszéd, visszaült a laptop elé.

- Khm - köszörültem meg a torkom, elegem van a bunkóságából. Nem tudom, hirtelen miért lett ilyen, de kiderítem. Kíváncsian rám nézett. - Miért nem állsz velem szóba?