Tizenkettedik fejezet - Nem így terveztem.
Kajálás után hazafelé vettük az utat, miközben beszélgettünk. Fura volt hajnalban sétálgatni vele, és lehet az éj tette vagy csak egyszerűen már túl fáradtak voltunk, de mindenről tudtunk beszélni. Az időjárástól kezdve, a kiscicán keresztül, a zenéig; szinte mindenről. Nem gondolkodtam, mit is kéne mondanom, és ahogy láttam, ő sem. Hmm, talán ez annak a jele, hogy egyre jobban szokunk egymáshoz vagy tudom is én. De mindegy is, mert nem ez a lényeg, hanem az, hogy mire hazaértünk apa már a nappaliban várt. Anya felhívta őt az éjszaka közepén... Dühös volt rám emiatt, nagyon is. - Az én ötletem volt, hogy lopjuk el a macskát - szólt közbe az újdonsült kedveltem. - Nem számít, kinek a hibája - kezdett bele jó öreg édesapám a szokásos hegyi beszédbe. Volt szó az illemről, hogy mit gondolhat most rólunk anya és arról, hogy ez bűnténynek számít, stb. Végezetül megbüntetett minket. Az őszi szünetből már csak egy hét maradt, és azt egész végig a szobában kell töltenem. Hála neki - nézte
